Ez a mese, arról szól, hogy vajon, tudunk-e élni a lehetőségeinkkel, vagy a szűklátókörűség, a pillanatnyi haszonszerzés lehetősége beszűkíti az életünket. A gazdagság és a szegénység viszonylagos fogalmak. Az, hogy kinek mit jelent, nagyon sok mindentől függ. Vajon a gazdagság, biztos mindig azt jelenti, hogy sok pénzünk van?

A mese azonban nem csak ezeket a kérdéseket veti fel, hanem azt is, hogy vajon kinek az életét éljük? A saját életünket, vagy valaki másét?

Csóka Judit – meseterapeuta

 

 

A fehér lúd

Nyenyec mese

 

Élt a tundrán egy öregember, meg egy öregasszony. Este lefeküdtek – korgott a gyomruk. Reggel felébredtek – nem volt mit enniük.

Egyszer az öreg elment ellenőrizni a csapdáit. Kettőben nem volt semmi, de a harmadikba egy fehér lúd esett. „Milyen jó zsákmány – gondolta. Örül majd az asszony.” Ki akarta tekerni a lúd nyakát, ám az váratlanul megszólalt, méghozzá emberi hangon:

  • Ne ölj meg, öreg! Kérj tőlem, amit csak akarsz, minden kívánságodat teljesítem!

Megijedt az öregember, inába szállt a bátorság. Sok – sok éve vadászott már a tundrán, de még sohasem hallotta, hogy a ludak emberi hangon beszélnének.

Szabadon engedte a fehér ludat, egyetlen kívánság nem sok, annyit sem kért tőle.

  • Repülj, ahova akarsz. Nem kérek érte semmit.

Hazatért az öreg a sátorba.

  • Mi hoztál? – kérdezte az asszony.
  • Semmit – felelte az öreg. – Két csapdám üresen állt, a harmadikba egy fehérlúd esett. De nem akármilyen lúd volt ám. Emberi hangon könyörgött: „Ne ölj meg! Kérj, tőlem mit csak akarsz, minden kívánságodat teljesítem.”

Elámult az asszony, és amikor magához tért, tüstént megkérdezte:

  • Na, és mit kértél tőle?
  • Megszántam. Szabadon engedtem.

Mérgelődött az öregasszony. Szidni kezdte az öreget:

  • Eredj vissza! – kiabálta. – Keresd meg a fehér ludat, és kérj tőle ennivalót, de sokat!

Az öreg elindult a lúd keresésére. Ment, mendegélt – egyszer csak egy csum[1] állott előtte. Bement. Látja ám, hogy a hat csum egyik rúdja mögé, egy pár piros libaláb van bedugva, a másikon pedig egy pár libaszárny lóg. A tűznél egy fiatalember ül dófehér szovikban[2] és fehér pimüben[3]. Az öreg megkérdezte:

  • Gazda, nem láttad a fehér ludat?
  • Én vagyok a fehér lúd- felelte a férfi. – Mit akarsz tőlem?
  • Én semmit, csak a feleségem akar ennivalót.
  • Jól van – válaszolta a fehér lúd. – Vidd el neki ezt a kis tarisznyát!

Azzal egy fehér zsákocskát adott az öregnek, s hozzátette:

  • Ha ehetnéktek támad, csak annyit kell kiáltanotok: „Ki a tarisznyából!” – és máris jóllakhattok.

Fogta az öreg az ajándékot, és hazasietett az asszonyához.

Alighogy belépett a sátorba, elkiáltotta magát:

  • Ki a tarisznyából!

Az öregasszony előtt máris terülj terülj-asztalkám termett. Mindketten degeszre ették magukat.

Ettől kezdve jól élt az öregember, az öregasszonnyal. Reggel felkeltek, elkiáltották magukat: „Ki a tarisznyából!” – és előttük termett a sok, finomabbnál, finomabb ennivaló.

Vendégek kezdtek járni hozzájuk. Az öregember és az öregasszony mindenkit jóllakatott.

Egyszer elment hozzájuk egy gazadag rén tenyésztőnek a lánya.  Őt is megkínálta az asszony, és dicsekedni kezdett:

  • Nézd, miféle tarisznyánk van! Még apádnak sincs ilyen, pedig ő módosabb nálunk…

A gazdag ember lánya jól belakmározott, aztán így szólt:

  • Az embernek ne csak ennivalóra van szüksége. Ihol, ni, milyen kopott a panyicád[4], nénémasszony! Vegyél fel magadra újat, tegyél fülbevalót a füledbe, gyöngyöt a nyakadba, s megint fiatal és szép leszel. Talán ilyesmi is akad a tarisznyádban?

Semmit sem válaszolt az öregasszony. De amikor elment a gazdag ember lánya, az urának esett:

  • Hát még egy új ruhákkal teli tarisznyát sem tudsz kívánni? Elegem van az elnyűtt rongyokból! Lódulj azonnal, menj a fehér lúdhoz, és kérj tőle új öltözéket!

Elindult az öreg a fehér lúdhoz. Mesénk is megy vele.

Hosszú ideig mendegélt, rövid ideig járdogált, újból a fehér lúd csumjában találta magát. Bement, és panaszkodni kezdett az öregasszonyára:

  • Amikor éhes volt, csak az ennivalóra gondolt. Most, hogy jóllakott, szép ruha után sóvárog.
  • Jól van – mondta a fehér lúd. – Fogd ezt a tarisznyát. Ha a ruhátok elrongyolódik, így kiálts: „Ki a tarisznyából!” – és nyomban új ruha, új lábbeli lesz rajtatok.

Fogta az öreg a tarisznyát, és visszafelé indult. De megelőzte őt a mesénk, így előbb a sátorba ért.

Alighogy elment az öreg a fehér lúdhoz, a gazdag rén tenyésztő lánya már ott sündörgött az asszonya körül:

  • Sajnállak, nagyanyó – mondta-, segíteni szeretnék neked. Van kétszáz rubelem. Kétszáz rubel nagyon nagy pénz. Mindent megvehetsz rajta, amit csak akarsz: Élelemet, szép ruhát. Fogd a pénzt, és add nekem a tarisznyát!

Amikor meglátta az asszony a rubeleket, habozás nélkül átadta a tarisznyát a gazdag ember lányának, maga pedig hozzáfogott a pénz számlálásához.

Megjött az öreg, lerakta az asszony elé az új tarisznyát.

Az öregasszony elkiáltotta magát.

  • Ki a tarisznyából!

És lássatok csodát, csak úgy potyogtak belőle, a szebbnél szebb ruhák. Kiöltözött az öregasszony, gyönyörködött magában.

Azt mondta az öreg:

  • Most már elég a mórikálásból, öreg vagy már ahhoz! Enni akarok! Hová tetted, az elemózsiás tarisznyát?
  • Eladtam – felelte az öregasszony. – Sok pénzt kaptam érte. Mi is gazdagok vagyunk.

Az öreg legyintett. Fél év elteltével egy árva fityingük sem maradt a kétszáz rubelből. Az öregembernek, meg az öregasszonynak ismét kopogott a szeme az éhségtől.

Gondolt egyet az öreg, elindult, hogy ellenőrizze a csapdákat. Csak erre várt a gazdag rén tenyésztő lánya. Odament az öregasszonyhoz, és ezt pusmogta:

  • Mit ér a szép ruhád, ha nincs mit enned? Én dúskálok a sok finomságban, így hasznát venném, a szép ruháknak. Add el nekem a második tarisznyát is, háromszáz rubel üti érte a markodat.

Elgondolkodott azöregasszony: „Háromszáz rubel – nagy pénz. Eladom a tarisznyát. Megint jóllakhatunk, felöltözködhetünk.”

Újabb egy évet élt a két öreg. Pénzük megint elfogyott, ruhájuk elkopott.

  • Menj el a fehér lúdhoz – sürgette az öregasszony az urát. – Majd ő segít rajtunk.

Szégyellte az öreg, hogy harmadszor háborgatja a fehér ludat, de nem volt mit tennie. El kellett mennie.

Megérkezett a fehér lúdhoz. megállt az ajtóban, egy szót sem szólt.

A fehér lúd, azt kérdezte:

  • Mi hibádzik öreg? Van mit ennetek, van mit viselnetek.

Elmesélte az öreg a fehérlúdnak, hogyan csalta el a két tarisznyát az öregasszonytól, a gazdag rén tenyésztő lánya.

Hallgatott egy darabig a fehér lúd, majd így intette:

  • Ez az utolsó, hogy segítek neked.

Odaadta az öregnek a harmadik tarisznyát, megörült szegény, azonnal rohanni akart az asszonyához. De a fehér lúd megállította:

  • Várj csak, öreg! Jól jegyezd meg a szavaimat! Ha valamikor megelégelnéd a zsák tartalmát, ezt kiáltsd: „Mars a tarisznyába!” Most már elmehetsz.

Az öreg hazafelé vette az útját. ment, mendegélt, és furdalta a kíváncsiság: ”Megkukkantom, mi van a tarisznyában.”

Megállt és megparancsolta:

  • Ki a tarisznyából!

Alighogy kimondta, két ember ugrott ki belőle. Kezükben hosszú husángok. Ütlegelni kezdték az öreget, miközben így leckéztették:

  • Ne hallgass az öregasszonyra! A magad esze szerint élj!

Szegény feje, a nagy izgalomban elfelejtette, mit kellene mondania. Keményen kopogtak a hátán az ütlegek. Végül eszébe jutott, és teli torokból üvöltötte:

  • Mars a tarisznyába!

A husángosok abban a pillanatban eltűntek.

Dörzsölgette az öreg az ütések nyomait, és ekként okoskodott:

„ De hisz nagyszerű ajándékot kaptam a fehér lúdtól!”

Bevitte a tarisznyát a sátorba, és letette az asszony elé. Az öregasszony rögtön elrikkantotta magát:

  • Ki tarisznyából!

Ugyanaz a két, husángos ugrott ki belőle, ütlegelni kezdet a vénasszonyt, és így leckéztette:

  • Jól fontold meg a tetteidet! Ne ülj fel csalóknak – gazdagoknak!

Zokogott, jajveszékelt az asszony. Az öreg csak nevetett a markába. Aztán megsajnálta asszonyát, és elkiáltotta magát:

  • Mars a tarisznyába!

A két, husángos rögtön visszabújt.

Reggel megint eljött a gazdag rén tenyésztő lánya. Meglátta a tarisznyát, úgy megörült, hogy meg sem kérdezte mi van benne.

  • Adjátok el nekem a tarisznyát! – hamargatta. – Négyszáz rubelt adok érte.
  • – Tőlem viheted! – felelte az öreg.

A gazdag ember lánya magához ragadta a tarisznyát, és futott az apjához.

  • Nézd apám, megint rászedtem az öregeket. Minden eddiginél, értékesebb tarisznyát vettem tőlük.

Azt mondta az apja:

  • Okos lány vagy. Mától mi leszünk a leggazdagabbak. Gyere, nézzük meg, gyorsan mi van benne.

A sátor közepére rakták a tarisznyát, és egyszerre kiáltották:

  • Ki a tarisznyából!

Elő is pattant a két, husángos, és agyabugyálni kezdte a gazdag embert meg a lányát.

Püfölték az apát, hogy móresre tanítsák.

  • Ne okítsd a lányodat arra, hogy a szegényeket becsapja, és te se tedd lóvá senki fiát!

Náspángolták a lányát, s így bíztatták:

  • Add vissza a tarisznyákat az öregeknek!

Sajnált megválni a zsákoktól a gazdag ember lánya, de mert az ütlegektől fájt minden porcikája, fogta a három tarisznyát, s öregek házáig meg sem állt. A husángosok persze abba nem hagyták, csak úgy táncoltak botjaik a lány hátán.

Odaért a gazdag rén tenyésztő lánya a sátorhoz. Meg sem tudott nyikkanni, csak átnyújtotta a három tarisznyát.

Elvette az öreg és megparancsolta:

  • Mars a tarisznyába!

Ettől kezdve jól élt az öregembe meg az öregasszony. Aki pedig betévedt hozzájuk, teli gyomorral távozott. csak a gazdag rén tenyésztő meg a lánya kerülte el nagy ívben a házukat. Attól féltek, hogy a két, husángos megint rájuk támad.

 

Fordította: Dr. Nagy Katalin

 

 

[1] Hosszú rudakból álló, kúp alakú, szarvasbőr, vagy nyírkéreg lapokkal, gyeptéglával fedett, szétszedhető sátor.

[2] Szarvas prémből készült, csuklyásfelső férfi öltözet.

[3] Szarvas bőrből készült hosszú, lágyékig érő szőrme csizma.

[4] Szarvas bőrből készült nyenyec női bunda.