Nagy örömömre, az előző, az „Elkényeztetett lány” című mese, sokakat megszólított, elgondolkodtatott, és néhányan a gondolataikat le is írták. Ezért ajánlom a figyelmetekbe a következő mesét, ami az előzőnek, szinte a fordítottja. Ez a mese is azt példázza a számomra, hogy igaz, amit Boldizsár Ildikótól tanultunk, hogy minden élethelyzetnek megvan a maga meséje. Fogadjátok szertetettel ezt a gyönyörűszép szívet melengető mesét.

Csóka Judit – meseterapeuta

 

 

A járom

erdélyi magyar mese

 

Volt egyszer egy faluban egy gazdag legény, a szomszéd faluban meg egy szegény ember. Annak a szegény embernek volt egy leánygyermeke. A leány elég szép lett volna, de az anyja lusta volt, és ahelyett, hogy a lányát fésülködésre, mosakodásra szoktatta volna, ott tartotta a hamuban. Egy alkalommal a gazdag legény ott járt abban a faluban, meglátta a leányt, és elgondolta, hogy az milyen szép volna, ha felöltöznék, kimosdanék. Erősen megtetszett neki még így is, és elhatározta magában, hogy feleségül veszi. El is ment, hogy megkérje a leányt. A leány apja elég ügyes ember volt, de szegény.  Földje nem volt neki, napszámba járt, a két keze munkája után tartotta a feleségét is, a leányt is.

  • Kedves fiam – mondja az öreg-, neked adnám a lányomat, de nem hozzád való. Kiházasítani se tudom, ahogy kell, mert nincs módomban.
  • Nem is kell semmi – így a legény -, még azt a ruhát is visszaküldöm, ami most rajta van, csak ígérjék nekem.

Nem volt mit mondjon az öreg, szépen odaígérte a lányt, s elhatározták, hogy melyik napon menjen érte a vőlegény. A vőlegény alkonyatkor ment a lányért, hogy ne ismerjék meg az arra járók. Mikor hazaértek, kitett az udvar közepébe egy nagy feredőkádat. Azt kérdi a menyecske:

  • Hát ez mire való?
  • Majd meglátod angyalom, mire való – mondja a fiatalember.

Szintén ott volt az udvaron, egy katlan, rajta az üst.

  • Na – mondja az ifjú férj -, ezt az üstöt hordd meg vízzel a kútból.

A menyecske meghordta a vízzel az üstöt.

  • Na, most- mondja az ember-, itt az ereszben van pozdorja, forgács, fa, gyújts alája tüzet.

Mindent odahordott a menyecske, meggyújtotta a tüzet, megmelegedett a víz. Akkor az ura szépen elhordatta a feredőkádba. Mikor a kádban volt a víz, sem igen hideg, sem igen meleg, hanem éppen feredni való, azt mondja az asszonynak:

  • Na, most vetkezz le, olyan meztelenre, ahogy anyád a világra szült.

A menyecske szégyenlősködött egy kicsit, de a parancsnak engedelmeskedni kellett. Így aztán belement a kádba. A fiatalember mellette állott, s egy rúd szappant adott a kezébe.

  • Na, kedves feleség, mosdjál meg tetőtől talpig, mosd meg a lábadat, karodat, mindenedet. A hátadat majd megmosom én, oda nem hajlik a kezed.

Mikor megtörtént a mosdás, a menyecske olyan lett, mintha újjászületett volna. Egészen másnak érezte magát, mint aki volt annak előtte. A férje felöltöztette új ruhába. A rongyokat összeszedte, s egy cseléddel visszaküldte az apósának. Amikor megvirradt, felkeltek mind a ketten, és együtt megmosakodtak.

  • Na, feleség, ezentúl minden nap így kell tenned – mondta a férje.

Aztán elvitte, megmutatta, hol van a disznóól, s együtt megetették az állatokat.

  • Na – azt mondja az ura-, most már ezeket láttad. Gyere, menjünk az istállóba.

Az istállóban volt két fejős tehén.

  • Az egyiket fejd meg te – mondja az ember -, a másikat megfejem én.

Megfejték mind a kettőt, s bevitték a tejet a szobába.

  • Na, feleség – mondja az ember – szűrd el ügyesen. Rakjál tüzet, s forrald fel az egyik kupát, csinálj belőle kávét frustukra. [1] Itt van ebben az almáriumban a cukor, amennyi kell. Ám, ott a szalonnás bolt, a szalonna, a füstös hús ebédre, vacsorára. Most már te főzöl. nem kell, hogy fösvénykedj, mert eleségből van elég, csak mindennel tisztességesen kell bánni.

A menyecske mindent megfogadott, s nagy ügyesen tette a dolgát.

  • Na, feleség – mondja az ura-, a te dolgod lesz itthon, a disznókra, borjúkra, majorságra[2] ügyelni, ebédet – vacsorát főzni. Én pedig szántani megyek a szolgával, s te majd délben ebédet hozol.

A menyecske csinálta szépen ügyesen a dolgát, de az anyja, az öregasszony, odahaza erősen gondolkozott. Azon törte a fejét, hogy jó lenne megnézni, mit csinál a leánya. Elvette az a bolond nagygazda legény, ki tudja, milyen munkára szorítja. Elment hozzájuk látogatóba.

Mikor megérkezik az öregasszony, a fiatalember éppen azt mondja a feleségének:

  • megyek szántani a szolgával. Ügyelj, hogy anyád éhen ne maradjon, süss palacsintát, s egyetek. Az ebédet, majd kihozod te, vagy jobb lesz, ha anyád hozza ki. neked úgyis több dolgod van. legalább anyád is meglátja, milyen földünk van.

Az udvarról megmutatta: erre, s erre a földre megyek. Azzal kifordult a kapun.

Kívül azt mondja az ifjú férj a szolgájának:

  • Na, fiú, fogd be a marhákat, s menj ki a földre. Mihelyt odaérsz, ereszd el őket, hadd legeljenek.

Ő pedig felszaladt észrevétlenül a hiuba[3], ki akarta hallgatni, hogy milyen tanácsot ad, az öregasszony a lányának. Az öregasszony, alig várta, hogy elmenjen a veje otthonról. Mindjárt behúzódott a szobába, s megkérdezte a lányától:

  • Hát, fiam, hogy vagy?
  • Hát, édesanyám, láthatja, jól. nem vagyok olyan mocskos, mint eddig voltam. Fel vagyok öltözve szépen, van, mit egyem, van, mit igyam, van, hol dolgozzam. Én már jobban nem lehetek.
  • Jaj de nagy szamár vagy! – mondja erre a vénasszony. – Mondjad az uradnak, hogy fogadjon szolgálót, majd elvégzi helyetted a házimunkát. Te pedig – azt mondja – öltözz fel szépen, vétess még ruhákat, s csak sétálj, az udvaron, mint egy páva. Látom, úgyis van, miből éljetek, elég.

Nekifogtak aztán palacsintát sütni, rétest, lapótyát[4], tudom is én, mit. Készítették az ebédet. A fiatal férj észrevétlenül leszökött a hiuból, s kiment a határba szántani. Amikor kiért, azt mondta a szolgának:

  • Most az öregasszony hozza az ebédet. Mikor ideérkezik, mi már a föld másik felében leszünk, várnia kell, míg visszakerülünk. Te ereszd ki a csábeli[5] ökröt, s kösd oda a banyát a járomhoz, s amíg végig megyünk a barázdán, mindig őt csapjad az ostorral.

Úgy is történt. Megérkezett a banya az ebéddel, s kiabálni kezdett:

  • Álljatok meg, álljatok meg!

Hanem azok, mintha nem hallották volna, nem állottak meg, hanem csak mentek tovább. Mikor visszakerültek, a banya észre se vette, hogy az egyik ökör, csak kikürt[6]. Kapta a szolga a banyát, s odakötözte az ökör helyébe, a járomba. Rákiáltott a többi ökörre, mert néggyel szántottak, de akkor már csak három ökör volt, a banya volt a negyedik, s a szolga az ostorral, őt csapkodta legjobban. A banya szegény, veszkelődött, rikoltozott:

  • Miért tesztek így velem?

De a rikoltozását senki sem akarta meghallani. Addig bontogatta magát a szegény banya sírás közben, míg egyszer elszabadult, s elszaladt. De nem a lányához, hanem egyenesen haza. ja, istenem, de szégyellette elmondani, hogyan járt! Ha kérdezték a faluban, hogy van a lánya, azt mondta:

  • Jól van, elég gazdag ember az ura – de azt nem mondta egy szóval se, hogy véle szántottak. No, a vejét nem is dicsérte. – Goromba, rossz ember! – mondta róla.

Húsvét felé járt az idő. Mielőtt eljött az áldott ünnep, azt mondja a feleségének a fiatal férj:

  • Édes lelkem, tudnál te ilyen kalácsot sütni, mint ez a járom? – Megmutatta a jármot, amibe az ökröt fogják.
  • Hogyne tudnék, kedves uram, ha megtanítasz rá.

Nekifogtak kalácsot sütni. Sikerült is, mert volt hozzá minden, ami kellett.

A szegény öregember azt mondja otthon a feleségének:

  • Most már az ünnep első napja van. Én is elmegyek a lányunkhoz, s lehet, nem jövök hamar haza. Hátha ünnep után ott szükség lesz rám, s akkor valamit én is dolgozom.

El is ment az öregember. Látta, hogy a leánya mindent szépen ügyesen végez, hogy teljesen kikerült a mocsokból, s megszépült. Nagyon boldognak érezte magát az öregember.

A fiatal férj, ugyanúgy cselekedett, mint anyósa jövetelekor. Most szintén megbújt a hiuban, hogy kihallgassa, milyen tanácsot ad a leányának az öregember. Az, amikor meghallotta, hogy elment a veje, megkérdezte a lányától:

  • Fiam, hát hogy vagy, hogy élsz?
  • nagyon jól, édesapám – felelte a menyecske. – Itt nem kell a hamuban élnem a kemence alatt, van mit dolgoznom.
  • Úgyis van, édes fiam, dolgozni kell. Mindig arra törekedj, hogy mindent megtanulj, csak úgy válhatsz mindenki hasznára. Az urad is azért vett el, hogy ügyes, takarékos háziasszonyt csináljon belőled.

A fiatal férjnek nagyon kedvére való volt az öregember beszéde, aki ilyen jóindulattal intette a leányát.

Na, azután eljött az ünnep, ünnepeltek, de az ünnep közbenső napján azt mondja a fiatal férj:

  • Nézze apámuram, azt szeretném, hogy mindig mellettem legyen, de most mégis arra kérem, hogy az ünnep közbenső napján menjen haza. Éppen olyan tájban érjen haza, mikor legtöbben lesznek az utcán.
  • Szót fogadok, kedves fiam – mondja az öreg -, hogyne mennék, s visszajövök, akkorra, mikorra te mondod.

S azzal az öreg hazafelé indult. Betarisznyáltak neki pálinkát, sült húst, kalácsot, mindenfélét, vigyen az öregasszonynak is. A fiatalember eléhozza a jármot, azt, amelyik tésztából volt sütve kalács gyanánt.

  • Na-, azt mondja -, nézze apámuram, ezt a jármot vigye haza, de mikor a faluba érkezik, akassza a nyakába, s úgy vigye végig a falun.

Az öreg megígérte, meg is cselekedte. Mikor a falun végigment, az ő felesége is ott ült, a többiek közt egy utcaajtóban. Hát látta, jő az ura, hozza a jármot a nyakán. Elkiáltja magát:

  • ja, verje meg az isten az én vejemet, az még ünnepnap is szánt! Né, az öregem járomml futott el. Őt is befogta, mint engemet, vele is szántott, mint énvelem.

Hej, de mikor az öregasszony felbőszült, odaérkezett az öregember is. Látták a népek, hogy ez nem valódi járom, hanem kalács.

  • Na, atyafiak, vegyétek, vágjátok! – kiabálta az öregember. – Nézzétek meg, mit tud sütni a lányom!

Felvagdalták a kalácsot, mind megették, olyan finom volt. Akkor az öregember azt mondta a feleségének:

  • Rossz tanácsot adtál a lányunknak, ezért fogtak téged járomba. Engem megvendégeltek, minden jóval elláttak. Az ünnep után visszamegyek hozzájuk.

A nép látta, hogy bizony a banya volt a hibás. A lányát, s az öregembert meg dicsérték. Az ünnep elteltével az öreg visszament a lányához és a vejéhez, s mind a mai napig is boldogan élnek, ha meg nem haltak.

 

Forrás: Zöld vitéz, és Virág Péter / Hetedhét Magyarország sorozat/ szerkesztette: Simonits Mária / Móra Ferenc Könyvkiadó 1985

 

[1] Reggelire.

[2] Majorság: baromfi

[3] Hiu: padlás

[4] Lapótya: vasrag palacsinta

[5] Csábeli ökör: bal oldali ökör

[6] Kikürt: kiállt a járomból