Mit gondoltok, ostobaság a szárazságtól agyonrepedezett utat varrogatni? Ez a mese sok mindenről szól, többek között erről is: Kinek mi az ostobaság? Kiderül, hogy ami az egyiknek ostobaság, az a másik számára tiszteletreméltó tevékenység. Fogadjátok szeretettel.

Csóka Judit – meseterapeuta

 

 

A lány sah
avar népmese

Valamikor réges – régen élt egyszer egy ember, annak volt három fia. Amikor megöregedett, mindenféle betegségek támadták meg, ráadásul még meg is vakult. Tanakodtak a fiai mitévők legyenek, aztán apjuk elé álltak:
– Lehetetlen, hogy ne akadjon orvosság a szemedre atyánk! És ne lenne gyógyszer a betegségeidre. Mondd meg, hol találhatóak, és mi az életünket sem sajnáljuk. Ha van ilyen orvosság, hozunk belőle neked!
– Szemem csak úgy nyeri vissza látását, és betegségeim csak úgy hagyják el testemet, ha valaki a lány sah kertjének csodatévő gyümölcséből hoz – válaszolta az apjuk.
Útnak indult a legidősebb testvér. Felnyergelte a legjobb lovát, magára öltötte legjobb fegyverét, és nekivágott a nagyvilágnak. Maga mögött hagyta a hegyeinket, maga mögött az idegen hegyeket is, maga mögött a hóhegyeket is. Már átjutott a jéghegyen is, amikor egyszer csak meglátott egy öregembert, aki a nagy forróságtól agyonrepedezett utat varrogatta.
– Köszöntelek jó öreg! Hát te meg mit művelsz? – kiáltott rá gúnyosan a legidősebb testvér. – Jó szerencsét is kívánnék neked, de hát hogyan kívánhatok ilyen ostoba munkához?!
– Annyi szerencsét kívánok én is neked, mint te nekem! – válaszolta az öreg.
A legény megsarkantyúzta a lovát és ment tovább. Egyszer csak egy olyan országba ért, ahol tej csörgedezett a folyók medrében, és érett a szőlő a tél kellős közepén. Gyönyörűséges kertek voltak abban az országban, és a kertekben sok csodálatos gyümölcs termett. No, meg is rakta vele a legény a hátizsákját, megfordította a lovát, és indult hazafelé.
– Elhoztam neked atyám a kívánt gyümölcsöt – mondta mikor hazatért, és kibontotta a zsákját.
– Köszönöm, fiam. De mondd, hogy lehet, hogy ilyen hamar megérkeztél?
– Láttam atyám, a tejjel telt folyókat, s voltam abban az országban, ahol a szőlő, a tél kellős közepén érik. Gyönyörű gyümölcsösöket láttam. Ha a lány sahnak gyümölcsösei vannak, úgy csak ezek lehetnek azok, gondoltam. Kiválogattam hát számodra a legszebb gyümölcsöt, és most itt vagyok!
– Jaj, fiam – mondja az apa-, fiatal koromban nekem az út abba az országba, annyi ideig sem tartott, amíg a fiatal bárány megsül a roston! A lány sah kertjére ilyen könnyen nem találsz!
Útnak indult hát a középső testvér is. Ő is felnyergelte a legjobb lovát, legjobb fegyverzetét öltötte magára, és nekivágott a nagyvilágnak. Maga mögött hagyta hegyeinket, maga mögött hagyta az idegen hegyeket, maga mögött a hóhegyeket is.
Keresztüljutott a jéghegyeken is, amikor egyszer csak meglátta az öregembert, amint a nagy forróságtól agyonrepedezett utat varrogatta.
– Köszöntelek jó öreg! Hát te mit művelsz? – mondta neki gúnyosan. – Szerencsét is kívánnék neked, de minek a szerencse ilyen ostoba munkához?
– Annyi szerencsét kívánok neked én is, mint te nekem!- válaszolta az öreg.
Eljutott a középső testvér a tejjel teli folyókhoz, maga mögött hagyta a télen érő szőlő hazáját is, és elérkezett abba az országba, amelyben az olajfolyó volt. Olyan gyönyörűséges gyümölcsöket látott, amilyenekről azelőtt sohasem hallott. Hátizsákját megrakta a legszebb gyümölccsel, és indult hazafelé.
– Itt van az orvosságod, atyám – mondta, és kinyitotta a zsákot.
– Köszönöm fiam, de mondd csak, hogy lehetséges, hogy ilyen hamar visszatértél?
– Átúsztam a tejjel telt folyókon, aztán eljutottam abba az országba, ahol a szőlő a tél kellős közepén érik, majd abba, ahol az olajfolyó folyik. Ott aztán gyönyörűséges gyümölcsökre leltem, Gondoltam, hogy nem lehet az másé csakis a lány sahé. Megszedtem hátizsákomat a legszebb gyümölcsökkel, és most itt vagyok!
– Jaj, fiam, – mondta az apa-, messzi és nehéz az út a lány sah kertjeihez. Ahol te jártál, oda én fiatal koromban hamarább elértem, mint amíg te elszívsz egy pipadohányt!
Útnak indult végül a legfiatalabb testvér. Maga mögött hagyta hegyeinket, maga mögött hagyta az idegen hegyeket, maga mögött a hóhegyeket is. Mikor végre maga mögött hagyta a jéghegyeket is, meglátta az öregembert, amint szorgalmasan varrogatja a forróságtól agyonrepedezett utat.
– Köszöntelek, tiszteletreméltó öreg! Látom, gondolsz az utak vándoraira, és egyengeted útjukat! Kísérje hát munkádat szerencse! – mondta neki udvariasan a legény.
– Köszönöm, fiam! – örvendezett az öreg. – Járjál te is szerencsével! De hát hová igyekszel?
– A lány sah gyümölcsösét keresem, hogy vak édesapámnak vigyek a csodatévő gyümölcsből. Nem árulnád el nekem tudatlannak, merre menjek?
– Megmondom neked, fiam. Három jó tanácsot adok is neked – válaszolta az öreg. – Ha átmész a tejjel telt folyón, az olajfolyón, és a mézfolyón, még annyi út áll majd előtted, mint otthonról a mézfolyóig. Meglátsz ott majd egy ezüst-, egy kristály-és egy aranytornyot, amelyek egészen az égig érnek. No, az már a lány sah palotája. Ott aztán egy vaskapura lelsz. De vigyázz nagyon, mert nem közönséges kapu az, el van varázsolva. Aki hozzáér, a halál fia. Nehogy eszedbe jusson, kézzel hozzáérni! Egy vasszöget verj a botodba és azzal nyisd ki! És ne lépj, se mezítláb, se csizmában a kertbe, mert az őrség a nyomodra akadna. Kösd be a lábad puha fűvel, így észrevétlen bejutsz. A csodatevő gyümölcsöt meg nehogy kézzel szedd! Mihelyt a fához érnél, megfojtana ágaival! Hasítsd ketté a botod végét, és azzal szedd a gyümölcsöt!
– Köszönöm a jó tanácsokat, tiszteletre méltó öreg – mondta a legény, és megsarkantyúzta a lovát.
Elhagyta a tejfolyót, el az olajfolyót meg a mézfolyót is, és alkonyatra a lány sah palotájához ért. Lovát hozzákötötte az oszlophoz, botjába vasszöget vert azzal nyitotta ki a kaput.
– A vas győzött le, a vas győzött le – nyikorgott a kapu.
– Mi van abban, ha a vas legyőzi a vasat! – kiáltott a lány sah dühösen a kapura. Azt hitte, hogy az egyik kapuszárny verődött a másikhoz. – Ne csörömpölj, hagyj aludni!
Addigra a legény bekötötte a lábát fűvel, és bement a kertbe.
– Jaj, a fű legyőzött, a fű győzött le!- susogott riadót a kerti fű.
– Mi van abban, ha a fű, legyőzi a füvet! Ne susogj, és ne zavard az álmomat!-kiáltott a lány sah. Azt hitte, hogy a szél játszik a fűszálakkal.
Addigra már a legény kettéhasította a botja végét, és azzal szedte a fáról a csodatevő gyümölcsöt.
– A fa győzött le bennünket, a fa győzött le bennünket!- suttogták a kertben a fák is.
– Hát abban meg mi van, ha a fa legyőzi a fát? Ne zavarjatok, aludni akarok!- haragudott meg a fákra a lány sah. Azt hitte, hogy a szél ütögeti egyik ágat a másikhoz.
A legény megszedte hátizsákját a gyümölccsel, és már-már indult volna vissza. Csakhogy egyszerre elfogta a vágyakozás, hogy meglássa a lányt.
Bement a palotába, hát látja ám, hogy ott alszik a lány sah, egy aranyágyikóban, a homlokán csillag ragyog. Fejénél is, lábánál is ezüst gyertyatartók, az asztal meg van terítve, rajta tele serleg bor. Húzott a legény a borból, sorba kóstolta az ételeket, aztán az alvó szépség ujjára húzta saját gyémánt gyűrűjét.
Hazaindult a legény. Otthon kinyitotta apja előtt a csodatévő gyümölccsel teli hátizsákot:
– Köszöntelek atyám! – hajolt meg előtte.
– Köszöntelek én is téged fiam! – örvendezett az apa. – Hol jártál ilyen sokáig?
– A lány sah kertjében voltam, és elhoztam neked a kívánt gyümölcsöt!
Megérinti az apa a gyümölcsöt:
– Köszönöm fiam! Most már szemem újra látni fog, és testemből eltávozik a betegség!
Úgy is történt. Az apa evett a csodatevő gyümölcsből, a szeme mindjárt visszanyerte látását, és egyszeriben erős, egészséges lett, mint fiatal korában.
De mi történt ez alatt a lány sah palotájában?
Mihelyt felébredt a lány, azonnal észrevette kezén a gyémántgyűrűt. Ránézett az asztalra, látja, ittak a borából, ettek az ételéből.
– Ki járt a palotámban? – kiáltott dühösen a csodatükrére.
Az meg olyan csodálatos tükör volt, hogy nem létezett előtte titok. Elmondott most is mindent a lánynak a bátor legényről.
Hét ország uralkodója volt a lány sah. Hadba hívta katonáit, és elindult velük arra, amerre az apa élt három fiával. Sátrat vert a város előtt, amelyben laktak, aztán követet küldött hozzájuk, hogy jelenjen meg előtte az a legény, aki a kertjében járt.
– Én jártam ott! – szólt a legöregebb testvér, és a lányhoz sietett.
– Te jártál a kertemben? – kérdezte az tőle.
– Én!
– Aztán hogy szedted a gyümölcsöt?
– Kézzel!
– No, ha kézzel, akkor takarodj előlem!
Megszégyenülten tért vissza a legidősebb testvér. Elment a lány sah táborába a középső is, de ő is csak úgy járt, mint a bátyja.
Megérkezett a táborba a legfiatalabb testvér.
– Mondd csak, te legény, te szedtél gyümölcsöt a kertemben? – kérdezte tőle a lány.
– Én!- felelte az.
– Aztán hogyan szedted?
A legény elmondott neki sorjában mindent. Ekkor a lány sah felállt a székéről, kiment a sátor elé, és a katonái szeme láttára háromszor meghajolt a legény előtt.
Meglett az esküvő. A legfiatalabb testvér meg a lány sah sokáig éltek igaz boldogságban. Bátor fiaik születtek, olyanok, mint az apjuk, és szép leányaik, akik meg az anyjukra hasonlítottak.
De itt már vége a mesének.