Sokszor kérdezzük, hogyan mondjunk el valamit, ami kínos, vagy rossz. Hogyan fogalmazzunk, hogy a másik ember értse, miről van szó, de ne bántsunk meg vele senkit. Ebben a mesében az elegáns kommunikáció egy módjáról olvashatunk. Persze, semmire sem mennénk a kifinomult beszédünkkel, ha nem lenne olyan valaki, aki pontosan érti, mit akarunk mondani…

Csóka Judit – meseterapeuta

 

 

A MEGFELEZETT AJÁNDÉK

 

Volt egyszer egy királyfi. Ez a királyfi vadászni ment az erdőbe, s úgy belemelegedett a vadászatba, hogy egyszerre ráesteledett, s ment volna haza, de nem találta meg az utat a nagy sötétségben. No, most mit csináljon? Bolyongott jobbra-balra, s nagy későre megpillantott valami gyenge világosságot. Nosza, odament egyenesen, s hát egy kis házikó ablakában pislogott az a világosság. Bekopogott az ablakon, s mindjárt ki is szólt a gazda:

– Ki kopog?

– A királyfi. Adsz-e szállást, jó ember?

– Adok hát – felelt a gazda, s nyomban ajtót nyitott, betessékelte a királyfit, aztán felköltötte a feleségét meg a leányát, hogy készítsenek vacsorát a királyfinak.

Csupán egy kakasuk volt, azt hamarosan leölték, megkopasztották, megsütötték, s erősen kérték a bocsánatot a királyfitól, hogy szegény létükre jobb vacsorával nem szolgálhatnak. De a királyfi éhes volt, mint a farkas, pompásan ízlett a vacsora. Aztán jó puha ágyat vetettek neki, s úgy aludt reggelig, mint a bunda.

Jókedvvel kelt fel a királyfi, megköszönte a szíves vendéglátást, elbúcsúzott a szegény emberektől, s hazáig meg sem állott. Ahogy hazaért, megparancsolta az inasának, hogy vigyen ide meg ide, ennek, s ennek a szegény embernek egy sült kakast, egy kalácsot, egy hordócska bort s tizenkét tallért. Mindjárt indult is az inas, de merthogy messze volt az erdő, megéhezett útközben, s kapta-fogta magát, megette a kakasnak a felét. Aztán továbbment, de most meg erősen megszomjazott, s kapta-fogta magát, megitta a hordócska bornak is a felét. De ez nem volt elég az ebadtának, a kalácsnak is a felét megette. Aztán mit gondolt, mit nem, a tizenkét tallérból hatot a lajbija zsebébe csúsztatott. Gondolta, elég lesz annak a szegény embernek hat tallér is.

Na, megérkezett az inas, átadta a királyfi ajándékát, volt öröm a háznál, de a leány, aki ritka okos volt, gyanút fogott, belelátott a hamis inas veséjébe. Nem hihette, hogy a királyfi éppen fél kakast, fél hordó bort, fél kalácsot s hat tallért küldjön.

– Hallod-e – szólt az inasnak – ha megmondanád, üzennék valamit a királyfinak, de úgy, ha szóról szóra átadod az üzenetet.

– Hogyne – fogadkozott az inas. – Hadd hallom!

– Hát először ezt mondjad:

Annak, aki éjjel dalol,
Fele elveszett valahol.

Az inas utánamondta az üzenetet.

– Másodszor ezt mondd neki:

Miért csak fél a hold második negyedben?
Sehogy sem tudok eligazodni ebben.

A harmadik üzenet ez volt:

Fenn is tele, lenn is tele,
Mégis hiányzik a fele.

A negyedik üzenet ez volt:

Tizenkét hónap egy évben,
Hogy lett hat belőle éppen?

Az inas hazament, s szóról szóra elmondta az okos leánynak mind a négy üzenetét. A királyfi végighallgatta, aztán nem tudta, mit csináljon, haragudjon-e vagy nevessen, de annyira megtetszett az elmés üzenet, hogy elkacagta magát.

– No, te huncut, tudod-e, hogy mi van abban a négy üzenetben? Az van benne, hogy a kakasnak meg a kalácsnak a felét megetted, a bornak felét megittad, a tizenkét tallérnak a felét zsebre vágtad. Igaz-e?

– Igaz, felséges királyfi. Kegyelem árva fejemnek!

– Jól van, megkegyelmezek, mert szerencsédre, a te hamisságodból tudtam meg annak a leánynak a nagy okosságát. Ilyen feleség való énnekem!

Még aznap aranyos hintót küldött az okos leányért meg a szüleiért, s mindjárt meg is tartották a lakodalmat.

Ma is élnek, ha meg nem haltak.

 

ELSŐ BE+ NAP – A PROGRAMRÓL ITT OLVASHATSZ.