Minden, ami körülvesz, bennünket történetet mesél – csak tudni kell meghallani ezeket a történeteket. Csend kell hozzá…

Csóka Judit – meseterapeuta

 

Paraziták a Paradicsomban – teaser trailer

A sztori:A film egy abszurd helyzetből indul ki és végig ezt a kifordított világot jeleníti meg a maga nyersességével, humorával, intenzív érzelmi hatásaival.Betti és Ringó házaspárként élnek egy tengerparti ház legfelső emeletén. Ringót 4 éve elütötték és tolószékbe kényszerült. Betti mindenben a segítségére próbál lenni, amit férje hol hagy, hol nem. Ringó még mindig nem emésztette meg ami vele történt. Egyszercsak betoppan az életükbe Mulcser az utcaiharcos, aki elütötte Ringót. Felajánlja segítségét vezeklésül, bár ezt senki nem kéri tőle, sőt. Friderika, Betti húga komoly mentális problémával küzd, mindenkit tönkre akar tenni aki a környezetében megjelenik. Azt hazudja, hogy férje Partik veri őt, miközben ő magát sebesíti meg nap mint nap. Végül beköltözik ő is Betti és Ringó lakásába. Idővel megjelenik Patrik is, hogy hazavigye a feleségét. Öten egy lakásban. Eluralkodik a káosz. Összekuszálják egymás életét, de ez furcsa módon inkább megoldást ad a folytatásra.A rendező, Kasvinszki Attila szavai: Azért akarom megcsinálni ezt a filmet, mert egy konkrét társadalomkritika pár ember kapcsolatrendszerén keresztül. Ha az emberek önmagukban kutatnák a megoldásokat, nem ellenségeket és negatívumokat, hanem barátokat és a jót keresnék a világban, sok gond nem is létezhetne. Ha nem másokon töltenék ki haragjukat, frusztrációikat, hanem azok igazi okát keresnék, háborúk sem léteznének. A parazitizmus az emberi kapcsolatokban, ezáltal a politikában, országok, földrészek kapcsolatában is komoly problémák okozója.Ha ezt végiggondoljuk, megvilágosodik a lényeg. Szeresd embertársaidat, ne etesd magadban a haragot, etesd a szépet, a jót, a szerelmet. Fogadd el, hogy az élet nem arra van, hogy gyűlöljünk, hanem hogy imádjunk. Az ellenségeskedés, a másik ember legyilkolása nyereségvágyból, vagy hogy bizonygassam milyen kemény és erős vagyok, csak hazug ál macsó hozzáállás. A gyengék erőfitogtatása. A nyitottság, a szeretet az igazi erő, legyél férfi vagy nő.

Közzétette: Paraziták a Paradicsomban / Parasites in Paradise – 2018. február 17.

 

A MESEMONDÓ SZIKLA

irokéz mese

Lakott egy irokéz faluban egy árva fiú. A szülei meghaltak, amikor a kicsi még csak néhány hetes volt. Egy ismerős asszony vette magához az árvát. A csöppség egészséges, erős fiúvá fejlődött. Mikor fölserdült, nevelőanyja íjat és nyilat adott a kezébe, és azt mondotta:

– Itt az ideje, hogy megtanulj vadászni. Holnap reggel menj az erdőbe, húzd meg az íjat, és annyi madarat lőj, amennyit csak találsz.

Este kukoricát morzsolt az asszony, forró hamuban megsütötte. Azt adta reggelire a fiúnak, a maradékot szarvasbőrbe csomagolta, és így szólt:

– Vidd magaddal! Egész nap fáradozol, biztosan megéhezel.

Útnak indult az árva, és hamarosan sok madarat ejtett el. Délben leült, a kukoricaszemeket eszegette, azután délután újra vadászott. Mikor este hazafelé indult, vállára fölfűzve vitte a madarakat.

Másnap reggel nevelőanyja ismét kukoricát készített reggelire, s intette, hogy nyitva legyen a szeme, mert ha jó vadász lesz belőle, egész életében nem fog nélkülözni.

A fiúcska vette íját és nyilát, batyujába kötözte a kukoricát, és ment az erdőbe. Jó szerencsével vadászott. Délben eszegette a kukoricát, és azon gondolkozott, amit nevelőanyja mondott. “Úgy teszek – gondolta -, ahogy nevelőanyám tanácsolta, és majd később, ha megnövök, nagyobb vadakra is vadászom.”

Aznap még több madarat vitt haza a fiú. Nevelőanyja megköszönte, és azt mondotta:

– Látod, most már te is dolgozol a megélhetésedért.

Harmadnap hajnalban ismét elkészítette a fiú reggelijét, s a gyerek evés után felkapta az elemózsiás batyut, s útnak indult. Most még messzebbre ment, és este még több madarat hozott haza. Nevelőanyja megdicsérte, és újra köszönetet mondott neki.

A fiú nap nap után egyre több madarat hozott. A kilencedik nap már annyi madarat ejtett, hogy alig tudta őket a hátán hazacipelni. A nevelőanyja hármasával-négyesével összekötözte a madarakat, és a szomszédok közt szétosztotta őket.

A tizedik napon a fiú újra elindult, de most még mélyebbre hatolt be az erdőbe, mint az előző napokon. Dél felé észrevette, hogy az íj húrja meglazult. Körülnézett, hogy találna helyet, ahol a húrt újra felerősíthetné. Akkor megpillantott az erdőben egy tisztást, közepén egy hatalmas, sima, kerek sziklát. Odament, felmászott rá, és elhelyezkedett a tetején.

Amikor éppen elkészült az íj megerősítésével, egy hang szólalt meg:

– Mondjak neked meséket?

A fiú körülnézett, hogy ki szólt, de nem látott senkit. Így hát az íjával bajlódott tovább.

– Mondjak neked meséket? – kérdezte újra a hang.

Hiába nézdegélt körül, senkit sem látott. Elhatározta, hogy résen lesz, nem fogják rászedni. Abbahagyta a munkát, és figyelt. Akkor megint felhallatszott:

– Mondjak neked meséket? – A fiú úgy találta, hogy csak magából a sziklából jöhet a hang.

Megkérdezte hát:

– Ki szólt hozzám? És mit jelent az, hogy mesét mondani?

– Én szóltam, a szikla – felelte a hang -, s most rég volt történetet mondok neked. Ha adsz nekem madarakat, cserébe gyönyörű meséket hallhatsz.

– Vedd hát a madarakat.

Mihelyt a fiú megígérte a sziklának, hogy madarat ad neki, a szikla mesélni kezdett. Mikor az egyik történetnek vége volt, kezdődött a másik. A fiú ráhajtotta fejét a sziklára, úgy figyelt.

Estefelé a szikla azt mondotta:

– Most megpihenünk, de gyere ide holnap megint. Ha valaki megkérdezi, hogy mi történt a madarakkal, mondd, hogy kevesebbet találtál, és messzebb kellett menned értük az erdőbe.

Hazafelé a fiú öt vagy hat madarat lőtt. Mikor nevelőanyja megkérdezte, hogy miért hozott ma olyan kevés madarat, azt felelte, hogy a sok vadászattól ritkább lett a madár, messzebb kellett értük mennie.

A következő reggel az árva megint elindult az íjával és nyilával és a kukoricával, de elfelejtett madarakra vadászni, mert csak az járt az eszében, amit a mesemondó sziklától hallott.

Amikor egy-egy madár éppen felrepült mellette, rálőtt, de sok időt nem vesztegetett velük, egyenesen az erdei tisztás felé tartott. Mikor megérkezett, rátette a madarakat a kőre, és felkiáltott:

– Itt vagyok, szikla, itt vannak a madarak is, mondd hát a mesét!

A szikla az egyik történetet a másik után mesélte. Estefelé befejezte, és így szólt:

– Ismét pihenjünk meg holnapig.

Hazafelé a fiú madarakat keresett, de késő volt már, és csak keveset talált. Nevelőanyja elmondotta a szomszédoknak, hogy amikor a fia vadászni kezdett, eleinte nagyon sok madarat hozott haza, de most csak négy-öt madár van a vállára fölfűzve, pedig reggeltől estig járja az erdőt. Ezt különösnek találták, s úgy vélték, hogy vagy eldobta a madarakat, vagy talán csak lustálkodott, nem vadászott.

Felbérelt hát a nevelőanyja egy legénykét, hogy észrevétlenül kövesse a fiát, tudja meg, mit csinál.

A következő reggel a legény is fogta íját és nyilát, és az árva fiú után settenkedett. Sikerült észrevétlenül követnie, s néha-néha maga is lőtt egy-egy madarat. A fiú nagyon sok madarat lőtt, azután amint a nap előrehaladt az égen, egyszerre keletnek indult olyan gyorsan, ahogy csak tudott.

A felbérelt legényke titkon követte, amíg odaértek a tisztáshoz. Látja, hogy az árva fiú felmászik a sziklára, és elhelyezkedik rajta.

Közelebb lopódzott hát, és meghallotta a beszédet. Minthogy nem látta, kivel beszél a fiú, kilépett rejtekhelyéről, és megkérdezte tőle:

– Hát te mit csinálsz itt?

– Meséket hallgatok – volt a válasz.

– Mik azok a mesék?

– Olyan régi dolgokról szóló történetek, amelyeket már nem tud senki. Ha hozol madarat a sziklának, neked is mesél. Csak annyit kell mondanod: “Eljöttem, hogy hallgassam a meséidet.”

Ez a legény is úgy tett, ahogy a másik tanácsolta, s a szikla neki is mesélt.

Ott ültek a fiúk, hallgatták a mesét, amíg a nap le nem ment. Akkor a szikla azt mondta:

– Most pihennünk kell, jöjjetek holnap újra.

Visszafelé menet az árva fiú ismét csak négy madarat lőtt. A nevelőanyja megkérdezte a felbérelt legénykét, hogy miért hoztak olyan kevés madarat. Azt felelte a legény:

– Követtem egy darabig a fiadat a megállapodás szerint, azután megszólítottam, és együtt vadásztunk, amíg csak ideje nem volt hazatérnünk. Csak kevés madarat találtunk.

Másnap a két fiú együtt indult el. Mire dél lett, mindketten már sok madarat lőttek. Odafutottak a tisztáshoz, rátették a madarakat a sziklára, és azt mondták:

– Szikla, itt vagyunk, elhoztuk a madarakat, kérünk, mesélj.

Ott ült a két fiú a sziklán késő délutánig, hallgatták a meséket, de a szikla alkonyattájt megint hazaküldte őket:

– Menjetek szépen haza, majd holnap folytatjuk.

A fiúk minden elibük kerülő madarat lelőttek, de későre járt már, és nem ejthettek sok zsákmányt.

Néhány nap telt el így, s a nevelőanya azt gondolta magában: “Biztos, hogy ez a két fiú több madarat lő, mint amennyit hazahoz.”

Megkért hát két felnőtt férfit, hogy titokban kövessék a fiúkat. Másnap reggel a két legényke elindult az erdőbe, a két indián pedig lopva követte őket. A fiúknál sok madarat találtak, felfűzték őket, de hamarosan abbahagyták a vadászatot, és a tisztáshoz siettek. A férfiak a fák mögött rejtőzködve figyelték, hogyan teszik a madarakat a sziklára, hogyan telepednek rá maguk is, és hogyan fülelnek lehajtott fejjel.

– Gyerünk, és nézzük meg, hogy ki beszél a fiúkhoz – mondták a férfiak. A sziklához siettek és megkérdezték: – Hát ti mit csináltok itt?

A fiúk megijedtek, de az idősebb megszólalt:

– Ígérjétek meg, hogy nem árultok el bennünket.

Az indiánok megígérték, és akkor az idősebb így folytatta:

– Üljetek fel ti is a sziklára, és maradjatok csendben.

Az emberek elhelyezkedtek a sziklán, és a fiú felkiáltott:

– Szikla, folytasd a mesét!

Mind a négyen ott ültek, fejüket a kőhöz tapasztva, és hallgatták a szebbnél szebb históriákat.

Mikor beesteledett, a szikla azt mondta:

– Holnap jöjjön ide a faluból mindenki, és hallgassák meg a mesémet. Mondjátok meg a főnöknek, hogy küldjön el minden embert, asszonyt, gyereket, s mindenki hozzon magával ennivalót. A tisztást készítsétek elő, vágjátok ki a bokrokat, hogy az emberek közel ülhessenek hozzám.

Az árva fiú azon az éjszakán a főnök elé állt, s mindent elmesélt a mesemondó szikláról, a főnök pedig hírmondót küldött, aki szétvitte a faluba a szikla üzenetét.

A következő napon készen álltak az útra. Elöl ment az árva, őt követték a többiek. Megérkeztek a tisztásra, mindenki letette a sziklára, amit hozott: húst, tortillát, egyebet. Gyökerestül kivágták a bokrokat, és körülülték a sziklát.

Amikor mindenki elcsendesedett, a szikla így szólt:

– Most elmondom a rég volt idők történetét. Valamikor réges-régen, még mielőtt megteremtődött a világ, ami ma is létezik, volt egy másik világ is. Azok a dolgok, amikről szólok, abban a réges-régi világban történtek. Néhányan közületek minden szavamra emlékezni fognak, mások csak egyikre-másikra. Lesznek, akik mindent elfelejtenek. Tudom, hogy így lesz. De mindenki tegye meg, ami tőle telik, amikor már nem én mesélek, hanem ti adjátok szájról szájra a mesét. Jól figyeljetek hát a szavaimra.

Mindenki lehajtotta a fejét, és feszülten figyelt a sziklára. Mikor a nap már lemenőben volt, a szikla ezt mondotta:

– Most pihenünk, holnap hozzatok ismét húst és kenyeret.

Jókor reggel az emberek a sziklához siettek, s látták, hogy az előző este ott hagyott hús és kenyér eltűnt. Új ételeket tettek a sziklára, körbeülték, és vártak.

Amikor minden elcsendesedett, a szikla mesélni kezdett. Mesélt napestig, aztán azt mondta:

– Gyertek holnap újra, és akkor befejezem a mesémet.

Másnap reggel megint összeült a falu népe a szikla körül, és amikor csönd lett, a szikla mesélni kezdett, és mesélt késő estig. Azután így szólt:

– Most már berekesztem a szavamat. Amíg világ a világ, emlékezzetek a most hallottakra. Mondjátok tovább gyermekeiteknek és unokáitoknak, egyik nemzedék a másiknak. Lesz, aki jobban fog emlékezni, mint a többiek, lesz, aki szebben mesél, mint mások. De egyet tudjatok: ha elmentek egy mesemondóhoz, és megkéritek, hogy mesélje el nektek a rég volt történeteket, vigyetek neki mindig ajándékot, kenyeret vagy húst, vagy ami éppen adódik. Én mindent elmondtam, ami kezdetben volt, még azt is, ami még régebben történt. Most rajtatok a sor, hogy továbbadjátok a meséimet, és örökre emlékezzetek arra, amit tőlem hallottatok.

Azzal a szikla elhallgatott.

S így is lett.

Azóta mesélik az indiánok unokákról unokáknak azokat a gyönyörű történeteket, melyeket a mesemondó sziklától tanultak, s azóta szokás, hogy a mesemondónak ajándékot vigyenek.

 

Fordította: Dömötör Tekla