Az a helyzet, hogy a jóság, a szépség, a kedvesség nem védte meg a királykisasszonyt az irigységtől és attól, hogy használják. Sok mindent megtanult a szenvedés ideje alatt. Nem csak a gonoszsággal, hanem a jósággal is találkozott. Fontos tapasztalatokat szerzett szolgálóként is, mire a királyfi felismerte őt. Szerintem a mese egyik üzenete az, hogy amikor rosszul mennek a dolgok, akkor is gazdagodhatunk, javunkra válhat, ha beleállunk és nem a futást választjuk.

Csóka Judit – meseterapeuta

 

Paraziták a Paradicsomban – teaser trailer

A sztori:A film egy abszurd helyzetből indul ki és végig ezt a kifordított világot jeleníti meg a maga nyersességével, humorával, intenzív érzelmi hatásaival.Betti és Ringó házaspárként élnek egy tengerparti ház legfelső emeletén. Ringót 4 éve elütötték és tolószékbe kényszerült. Betti mindenben a segítségére próbál lenni, amit férje hol hagy, hol nem. Ringó még mindig nem emésztette meg ami vele történt. Egyszercsak betoppan az életükbe Mulcser az utcaiharcos, aki elütötte Ringót. Felajánlja segítségét vezeklésül, bár ezt senki nem kéri tőle, sőt. Friderika, Betti húga komoly mentális problémával küzd, mindenkit tönkre akar tenni aki a környezetében megjelenik. Azt hazudja, hogy férje Partik veri őt, miközben ő magát sebesíti meg nap mint nap. Végül beköltözik ő is Betti és Ringó lakásába. Idővel megjelenik Patrik is, hogy hazavigye a feleségét. Öten egy lakásban. Eluralkodik a káosz. Összekuszálják egymás életét, de ez furcsa módon inkább megoldást ad a folytatásra.A rendező, Kasvinszki Attila szavai: Azért akarom megcsinálni ezt a filmet, mert egy konkrét társadalomkritika pár ember kapcsolatrendszerén keresztül. Ha az emberek önmagukban kutatnák a megoldásokat, nem ellenségeket és negatívumokat, hanem barátokat és a jót keresnék a világban, sok gond nem is létezhetne. Ha nem másokon töltenék ki haragjukat, frusztrációikat, hanem azok igazi okát keresnék, háborúk sem léteznének. A parazitizmus az emberi kapcsolatokban, ezáltal a politikában, országok, földrészek kapcsolatában is komoly problémák okozója.Ha ezt végiggondoljuk, megvilágosodik a lényeg. Szeresd embertársaidat, ne etesd magadban a haragot, etesd a szépet, a jót, a szerelmet. Fogadd el, hogy az élet nem arra van, hogy gyűlöljünk, hanem hogy imádjunk. Az ellenségeskedés, a másik ember legyilkolása nyereségvágyból, vagy hogy bizonygassam milyen kemény és erős vagyok, csak hazug ál macsó hozzáállás. A gyengék erőfitogtatása. A nyitottság, a szeretet az igazi erő, legyél férfi vagy nő.

Közzétette: Paraziták a Paradicsomban / Parasites in Paradise – 2018. február 17.

 

A RÓZSÁT NEVETŐ KIRÁLYKISASSZONY

Benedek Elek

 

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egyszer egy király, s annak egy csudaszép leánya. Ha ez a királykisasszony nevetett, rózsák hulltak a szájából, s ha lehúzta a cipellőjét, s mezítláb ment az úton, minden lépésére egy csengő arany termett. Nem is volt olyan gazdag király az egész világon, mint ennek a királykisasszonynak az apja, s nem volt ebben az országban szegény ember, mert ha a királykisasszony szegényt látott, mindjárt lehúzta a cipellőjét, s csak úgy perdült lába nyomán az arany. Nagy híre volt a királykisasszonynak kerek e világon, jöttek is mindenünnét királyfiak, hercegek, akik a kezéért esekedtek, hanem a királykisasszonynak sem ez nem tetszett, sem az nem tetszett, egynek sem adta a kezét. Még csak egy királyfi nem fordult meg az udvarán: a szomszéd ország királyának a fia, de ez nem tudott eljönni, mert amikor éppen indulóban volt, ellenség tört az országba, s csatába kellett, hogy menjen. Elment a királyfi a csatába, de a királyné s az udvarmesterné megegyezett, hogy amíg a királyfi odalesz a háborúban, megkéretik a királykisasszony kezét, s mire a királyfi visszatér, el is hozzák. Szépen megfestették a királyfi képét, az udvarmesterné elvitte a rózsát nevető királykisasszonynak, s annak úgy megtetszett a királyfi képe után, hogy egy szóval sem ellenkezett.

Felkészítik a királykisasszonyt, aranyos hintóba ültetik, de mielőtt az országát elhagyta volna, leszállott a hintóból, lehúzta a cipellőjét, gyalog ment jó messzire, s ami arany hullott a lába nyomán, azt mind a szegény embereknek adta.

Hanem azt még nem is mondottam nektek, hogy az udvarmesterné boszorkány volt, s szerette volna, ha a királyfi az ő leányát veszi el. De ez a leány olyan csúnya volt, hogy az anyja soha senkinek sem mutatta, nem is tudták róla, hogy van a világon.

Ahogy az ország határából kiértek, rettentő nagy égiháborút csinált a boszorkány, s egyszerre csak egy szörnyű fekete felleg mind alább-alább szállott, s abból a fellegből kiszállott a boszorkány leánya. Hirtelen megfogták a rózsát nevető királykisasszonyt, mind a két szemét kiszúrták, azzal belelökték az árokba, a szemét pedig utána dobták. Akkor az udvarmesterné leánya beült a hintóba, sűrűn lefátyolozta az arcát, úgy érkeztek meg a királyfi városába.

Ott feküdt a szegény királykisasszony az árokban, s sírdogált keservesen. Arra jönnek valami szekeres emberek, meghallják a sírást, kihúzzák az árokból a királykisasszonyt, hát amint egyet-kettőt lép, csak úgy hull az arany utána. Hej, megörültek az emberek! Egy megfogta s vezette, a többi pedig ment utána, s alig győzték felszedni a temérdek aranyat. Így vezették a királykisasszonyt egész nap. Akkor aztán összeesett szegény, nem tudott továbbmenni, s a szekeres emberek otthagyták az út szélén. Ahogy elmentek a szekeres emberek, egy kertész jött arrafelé, az megsajnálta a szegény leányt, s fölvette a szekerére. Hazamegy a kertész, s mondja a feleségének:

– No, feleség, én ugyan megjártam. Bementem a király városába, hadd lássam a királyfi lakodalmát, mert az volt a híre, hogy a gyöngyöt síró, rózsát nevető királykisasszonyt veszi feleségül. Azt is beszélték róla, hogy ha mezítláb jár, csak úgy hull az arany utána. Na hiszen, nem sír gyöngyöt ennek a királykisasszonynak a szeme, rózsát sem hullat a szája, de még aranyat sem a lába; nem nevet az senkire, nem is sír, s nem engedi, hogy a cipőt lehúzzák a lábáról.

Mondja az asszony:

– Jól van, jól, ne arról beszéljen kend, hanem arról, hogy minek hozta ide ezt a leányt!

– Ó, feleség, hát megsajnáltam, megesett a szívem rajta. Nem hagyhattam az út szélin.

– Isten neki – mondja az asszony -, hát maradjon itt, pedig mi is szegények vagyunk; nem tudom, miből tartsunk el egy vak leányt.

– Te feleség – mondja a kertész -, én bemegyek a városba, van ott egy boszorkány, aki szemmel kereskedik, veszek egy pár szemet ennek a szegény leánynak.

Bemegy a kertész a városba, visz a hátán egy nagy zsák főzeléket, s mondja a boszorkánynak, adjon azért két szemet. A boszorkány éppen egy nagy könyvből olvasott, fel sem nézett a kertészre, benyúlt az asztal fiába, s odadobott neki két szemet.

Hazamegy a kertész, beteszi a leánynak a két szemet a helyire, de csudák csudája, egyszeriben a szoba sarkának fordult, ahol egy lyuk volt, s mind azt nézte. Nem tudták elképzelni, hogy mi történhetett vele. Bemegy a kertész ismét a városba, megy a boszorkányhoz, s mondja neki, hogy bizonyosan nem jó szemet adott, mert az a leány mindig egy lyukba néz.

– Bezzeg hogy nem neki való szemet adtam – mondotta a boszorkány nagy kacagva -, macskaszemet vittél el innét, s azért néz a lyukba, mert ott egeret lát. Hanem most mást adok. Találtam egy árokban két szép szemet. Vidd el, ez jó lesz.

Hazaviszi a kertész a két szemet, beteszi a helyére, s hát uramistenem, egyszeriben úgy megszépült a lány, hogy a napra lehetett nézni, de rá nem. Először sírni kezdett örömében, s csupa drágagyöngyök peregtek a szeméből, azután nevetni kezdett, s szebbnél szebb rózsák hullottak a szájából, aztán lehúzta a két cipőjét, s elkezdett sétálni, s perdült, karikázott, csengett-bongott a sok arany a lába nyomán. S a tenger sok drágagyöngyöt s a tenger sok aranyat mind a kertésznek ajándékozta, amiért el nem hagyta szomorú sorsában. Aztán elbúcsúzott a kertésztől, a feleségétől, s bement a királyfi városába, fölment a palotába, ottan beszegődött a királynéhoz szobalánynak. No, éppen jókor jött, mert akkor kergetett el egy szobalányt a gonosz királyné.

Hát felfogadta mindjárt a királyné a rózsát nevető királykisasszonyt szobalánynak. Aztán telt-múlt az idő, s egyszer, mikor éppen bálra szépen fölkészítette a királynét, lejön a királyfi, s mi történik, mi nem, nem egyéb egy nagy semminél, a királyné megfordul, a nyakát megszúrja egy gombostű, s mérgében úgy pofon üti a szobalányt, hogy az szegény sírva fakadt. De, uramistenem, szeme-szája tátva maradt a királyfinak, mert könny helyett csupa drágagyöngy pergett a leány szeméből. Nagyot kiált a királyfi örömében:

– Te leány, talán bizony te vagy a gyöngyöt síró s rózsát nevető királykisasszony?!

A leány nem szólt semmit, csak elkezdett nevetni, s hát csak hullott a szájából fehér rózsa, piros rózsa, égővörös, egyik szebb a másiknál. Akkor aztán lehúzta a cipellőjét, s elkezdett sétálni föl s alá a szobában, s perdült, karikázott lába nyomán a sok arany.

Hiszen a királyfinak sem kellett egyéb. Kiseprűztette udvarából a boszorkányt s a leányát, aztán mindjárt papot hívatott, s megesküdött a rózsát nevető királykisasszonnyal.

Még ma is élnek, ha meg nem haltak.