Ezt a mesét egyszer egy gyermekvédelmi konferencián mondtam el nevelőszülőknek. Lehet-e óriás az egyszerű halandó királyfinak a nevelőszülője? Úgy tűnik, nagyon is lehet… hogy hogyan, olvassátok el Benedek Elek csodaszép meséjét.

Csóka Judit – meseterapeuta

 

Paraziták a Paradicsomban – teaser trailer

A sztori:A film egy abszurd helyzetből indul ki és végig ezt a kifordított világot jeleníti meg a maga nyersességével, humorával, intenzív érzelmi hatásaival.Betti és Ringó házaspárként élnek egy tengerparti ház legfelső emeletén. Ringót 4 éve elütötték és tolószékbe kényszerült. Betti mindenben a segítségére próbál lenni, amit férje hol hagy, hol nem. Ringó még mindig nem emésztette meg ami vele történt. Egyszercsak betoppan az életükbe Mulcser az utcaiharcos, aki elütötte Ringót. Felajánlja segítségét vezeklésül, bár ezt senki nem kéri tőle, sőt. Friderika, Betti húga komoly mentális problémával küzd, mindenkit tönkre akar tenni aki a környezetében megjelenik. Azt hazudja, hogy férje Partik veri őt, miközben ő magát sebesíti meg nap mint nap. Végül beköltözik ő is Betti és Ringó lakásába. Idővel megjelenik Patrik is, hogy hazavigye a feleségét. Öten egy lakásban. Eluralkodik a káosz. Összekuszálják egymás életét, de ez furcsa módon inkább megoldást ad a folytatásra.A rendező, Kasvinszki Attila szavai: Azért akarom megcsinálni ezt a filmet, mert egy konkrét társadalomkritika pár ember kapcsolatrendszerén keresztül. Ha az emberek önmagukban kutatnák a megoldásokat, nem ellenségeket és negatívumokat, hanem barátokat és a jót keresnék a világban, sok gond nem is létezhetne. Ha nem másokon töltenék ki haragjukat, frusztrációikat, hanem azok igazi okát keresnék, háborúk sem léteznének. A parazitizmus az emberi kapcsolatokban, ezáltal a politikában, országok, földrészek kapcsolatában is komoly problémák okozója.Ha ezt végiggondoljuk, megvilágosodik a lényeg. Szeresd embertársaidat, ne etesd magadban a haragot, etesd a szépet, a jót, a szerelmet. Fogadd el, hogy az élet nem arra van, hogy gyűlöljünk, hanem hogy imádjunk. Az ellenségeskedés, a másik ember legyilkolása nyereségvágyból, vagy hogy bizonygassam milyen kemény és erős vagyok, csak hazug ál macsó hozzáállás. A gyengék erőfitogtatása. A nyitottság, a szeretet az igazi erő, legyél férfi vagy nő.

Közzétette: Paraziták a Paradicsomban / Parasites in Paradise – 2018. február 17.

 

A TEJKÚT

Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt, volt egyszer egy király. Ennek a királynak egy olyan csodakútja volt, hogy csupa tejet forrott, s ha egy nap kimerték a tejet belőle, másnap reggel ismét telt volt csordultig. Nem is fürdött a király sohasem vízben, hanem tejben.

Egy reggel azonban nagy ijedten jelenti az inas, hogy egy csepp tej sincs a kútban.

Nagy haragra lobbant a király, s mindjárt megrendelte, hogy tizenkét katona álljon istrázsát, s fogják el, aki a tejet kiissza.

Kimennek a katonák a kúthoz, ottan állnak, álldogálnak, s hát, éjfélkor jön egy rettentő nagy óriás. Nem szól egy szót sem, csak nekidűl a kútnak, s egy szempillantás alatt mind egy cseppig kiitta a tejet.

A katonáknak a nagy csodálkozástól szemük-szájuk tátva maradt. Meg sem merték szólítani az óriást, csak beszaladtak a királyhoz, s jelentették, hogy mi történt.

– Jól van – mondta a király -, csak menjetek vissza a kúthoz, s töltsétek tele jó erős szilvapálinkával, attól majd lerészegszik, akkor aztán vessétek tömlöcbe.

A katonák úgy tettek, amint a király parancsolta. Teletöltötték a kutat szilvapálinkával, s várták az óriást.

Jött is az éjfélkor, s mintha ott sem lettek volna a katonák, nekihasalt a kútnak, s egy cseppedős cseppig megitta a szilvapálinkát. No, ha megitta, le is részegedett a sárga földig. Csak elterült a kút mellett, elaludt, s akkorákat horkolt, hogy a szelétől a király palotája is táncra kerekedett.

A katonák segítséget hívtak, mert az óriás olyan rettentő nagy volt, hogy egy-egy lábujjának is kellett egy ember, s nagy nehezen bevonszolták egy vasrácsos tömlöcbe. A vasajtót rázárták, s aztán jelentették a királynak nagy örömmel, hogy megfogták az óriást.

Örült a király, s nagy örömében összehívta az ország népét, hogy lássa minden ember ezt a csudát.

Aközben fölébredt az óriás, s próbálta mindenféleképpen, hogy kiszabaduljon a tömlöcből, de hiába próbálta, nem tudott kiszabadulni. Leült búsan a tömlöc földjére. Hát, amint ott üldögélne, egy kicsi nyílvessző esik le a földre, éppen elejébe. Azt a kicsi nyílvesszőt a király fiacskája lőtte be véletlenségből.

Odament a rácshoz, kérte az óriást:

– Édes óriás bácsi, adja ki a nyílvesszőmet.

– Szívesen, édes fiam – mondta az óriás -, ha kinyitod a tömlöc ajtaját.

A kicsi királyfiú nem tudta, hogy ezzel rosszat cselekszik, szaladt a kulcsért, s kinyitotta az ajtót.

– No, te királyfi – mondta az óriás -, te megmentettél a haláltól, jótétel helyébe jót várj. Ne félj, ha bajba kerülsz, megszolgálom jóságodat.

Éppen esteledett, s mire észrevették, az óriás hetedhét országon is túl volt.

Másnap összegyűltek a király udvarában az ország népei, s mentek a tömlöchöz, hadd lássák, mi csuda van ottan. Az ám, híre-pora sem volt az óriásnak.

Hej, szörnyű haragra lobbant a király! Elővette mind a cselédeket, ütötte, verte, vallatta, hogy ki merte az ajtót kinyitni. De mikor éppen a legkisebb inasocskát kezdette ütni, odaszaladt a kicsi királyfi, s kérte az apját:

– Ne üsd, édesapám, én vagyok a bűnös, én eresztettem ki az óriást.

De még csak most lobbant igazi haragra a király. Hogy éppen tulajdon édes fia csúfolja meg így őt!

Egyszeribe összehívatta az országtartó tanácsos urakat, s kérdezte őket, hogy mit érdemel az olyan fiú, aki az édesapját így megcsúfolja.

Azt mondták, hogy halált érdemel az.

Haragudott a király, erősen haragudott a fiára, de mégiscsak fia volt, meghagyta hát az életét, de kitagadta mindenéből. Azt mondta neki: fel is út, le is út, mehetsz világgá!

Éppen csak hogy adott egy lovat, egy kevés pénzt; no meg melléje rendelt egy cigánypurdét, hadd kísérje.

Volt a kicsi királyfinak egy kicsi kutyácskája. Ez is utána szaladott, s úgy mentek együtt világgá.

Mentek, mendegéltek, estére egy rengeteg erdőbe értek.

Amint ott letelepedtek, megszólal a kicsi kutya (mert tudjátok meg, táltos volt ám!), s a fülibe súgja a királyfinak:

– Add a lovadat a cigánypurdénak, kicsi gazdám, mert az éjjel úgyis ellopná, s mondjad neki, hogy többet ne kísérjen. Menjen, amerre neki tetszik.

A királyfi megfogadta a kicsi kutya tanácsát, a purdénak ajándékozta a lovat, s bezzeg, hogy ez kétszer sem mondatta magának: felpattant a lóra, s úgy elnyargalt, mint a sebes szélvész.

Abban a pillanatban, hogy a cigánypurdé elnyargalt, ott terem az óriás, akit a királyfi kiszabadított, s mondja neki:

– Elcsapott az apád, ugye, kicsi királyfi?

– El bizony – felelt a királyfi nagy búsan. – Most már sem országom, sem hazám.

– No, ne búsulj. Apád helyett apád leszek, velem jössz te mostan.

Ölibe vette a kicsi királyfit, zsebébe dugta a kutyácskát, aztán azt mondta a királyfinak:

– Hunyd be a szemedet, édes fiam!

A királyfi behunyta a szemét, az óriás pedig elindult. Lépett egyet, lépett kettőt, átallépett egybe hegyeket, erdőket, tengereket, s mikor ötöt-hatot lépett volna, azt mondta a királyfinak:

– No, most kinyithatod a szemedet, kicsi fiam, itt vagyunk az óriások országában. Tudd meg, ennek az országnak én vagyok a királya, s mától fogva fiamnak tekintelek.

Telt-múlt az idő. Dali szép legény lett a kicsi királyfiból. Mondja egyszer neki az óriás:

– No, fiam, most már meg is házasodhatnál.

– Igaza van, édes apámuram – mondja a királyfi -, de a kigyelmed országában nincsen hozzám való leány.

– Sebaj – mondta az óriás -, menj el Fehérországba. Fehérország királyának van egy szép leánya, próbálj szerencsét nála. Hanem, hallod-e, ne menj te oda királyfi képében. Öltözz fel szegény disznópásztorlegénynek, s úgy keress szolgálatot a fehér királynál. Ne félj, gondom lesz reád.

Felöltözött a királyfi rongyos ruhába, hanem a rongyos ruha alá olyan drága, finom inget vett magára, hogy nem volt olyan, tudom, még a fehér királynak sem.

Elindul a királyfi, megy, mendegél, meg sem áll, míg a fehér király városába nem talál. Megy egyenest a királyhoz, s mondja, hogy szolgálatot keres, ha a király felfogadná.

– Éppen jókor jöttél – mondta a király -, most halt meg a kondásom, felfogadlak a helyébe.

Megalkudtak, kezet csaptak, s a király mindjárt megparancsolta a szakácsnak, adjon ennek a legénynek jó vacsorát.

Hát, amikor éppen falatoznék a konyhán, bejön a királykisasszony, s hogy, hogy nem, megakadt a szeme a kondáslegényen. Odamegy a legényhez, nézi, nézi az inge gallérját, s kérdi:

– Ki vagy te, mi vagy te? Mert látom, hogy nem vagy te szegény legény!

Felelt a királyfi:

– Nem vagyok én más, királykisasszony, szegény kondáslegény, mi más lehetnék én.

– No, ha az vagy, maradj annak – mondta a királykisasszony, s nagy dérrel-dúrral kiment a konyhából.

De egy kicsi idő múlva megint csak visszajött, s hozott a legénynek egy szép ropogós cipót s egy kulacs bort, s azt mondta neki:

– Nesze, hoztam neked kenyeret s bort, hadd legyen mit egyél s igyál a mezőn.

A legény megköszönte szépen a cipót, s bort. Reggel aztán kihajtotta a disznókondát a mezőre, de amint mentek kifelé a kapun, elővette a furulyáját, elkezdette fújni, s hát – halljatok csudát! – amennyi disznó, mind táncra kerekedett.

A király éppen ott ült az ablakban, s szól a feleségének, leányának:

– Gyertek, gyertek, lássatok csudát, ni, hogy táncolnak a disznók!

Azt mondja a királykisasszony:

– Én igazán nem tudom, édesapám, hogy miféle fajzat lehet ez a legény, mert olyan szép inge van, amilyen még magának sincs, nincs bizony!

Aközben a legény kiért a mezőre, s hát már várt reá ott az óriás.

Kérdi tőle:

– Na, fiam, kaptál-e valamit?

– Kaptam, édesapám, kaptam, adott a királykisasszony egy fehér cipót s egy kulacs bort.

Azt mondja az óriás:

– Azt a cipót vesd annak az egyenes farkú kannak, a bort megihatod magad.

A legény odavetette a cipót, az óriás pedig odaszólt a kannak, hogy jól megőrizze a kondát, amíg ők odajárnak. Azzal felkapta ölébe a királyfit, s vitte haza az országába.

Estefelé ismét ölébe vette, visszavitte Fehérországba, s éppen a város végén tette le. Ott adott neki egy aranyguzsalyat, s jól a szájába rágta, hogy ha majd kéri a királykisasszony, oda ne adja neki, amíg meg nem mutatja, hogy milyen jegy van a bal füle mögött.

Úgy lett, ahogy az óriás gondolta. Mikor a királyfi este hajtotta a kondát be a király kapuján, a királykisasszony ott ült az ablakban, s mindjárt észrevette az aranyguzsalyat. Szaladott le az udvarba, s kérte a legényt szép, hízelgő szóval:

– Add nekem ezt a guzsalyat, te kondáslegény, s bizony nem bánod meg.

– Neked adom – mondta a legény -, ha megmutatod, hogy miféle jegy van a bal füled mögött.

– Jaj, azt nem szabad – mondta a királyleány -, azt apámon, anyámon s az öreg dajkámon kívül ember még nem látta, s nem is láthatja.

– No bizony, ha nem, nem is lesz tied az aranyguzsaly, szép királykisasszony.

Mit volt, mit nem tenni, a királykisasszonynak erősen megtetszett a guzsaly. Egy kicsit félrehúzta az aranyhaját, s azt mondta a legénynek:

– No, nézz ide!

De csak hogy meg nem vakult a legény a szertelen ragyogástól. Egy fényes aranycsillag ragyogott ottan. A legény odaadta a guzsalyat, s másnap egy aranymotollát kapott az óriástól. De meghagyta az óriás, hogy oda ne adja a királykisasszonynak, amíg meg nem mutatja, hogy miféle jegy van a jobb füle mögött.

Na hiszen, most nem is igen húzódozott a királykisasszony, azt mondta:

– Hát nézzed! Egy aranycsillag van itt is.

Az ám, egy aranycsillag volt ott is, de százszorta fényesebb, ragyogóbb, mint a bal füle mögött.

Harmadnap egy aranyorsót kapott az óriástól a királyfi, de erősen a lelkére kötötte, hogy addig oda ne adja a királykisasszonynak, amíg meg nem mutatja, hogy miféle jegy van a mellén.

– Jól van – mondta a királykisasszony -, megmutatom azt is, te kondáslegény.

Kigombolt egy gombot:

– Nézd meg!

Hát ott egy kicsi hold ragyogott, de hogy ragyogott, istenem! Majd megvakult a legény a nézésétől.

Telt-múlt az idő. A király férjhez akarta adni a leányát. Jöttek is királyfik, hercegek, amint neszét vették, de a királykisasszony még szóba sem állott velük. Megmondta az apjának, anyjának, hogy ő csak ahhoz megy feleségül, aki kitalálja, hogy a két füle mögött s a mellén miféle jegyek vannak.

Kihirdette a király mindenfelé, hogy csak jöjjön, aki a leányát akarja, annak adja feleségül, bárki fia legyen, aki a leánya kérdéseire megfelel.

Hiszen jöttek a világ minden tájékáról királyfik, hercegek, grófok, bárók s válogatott cigánylegények. Annyian voltak, hogy nem fértek el az udvarban, de még a városban sem, de még a város határán sem. De hiába jöttek. Összevissza feleltek mindent, egy sem találta el, hogy miféle jegyek vannak a királykisasszony testén. Előhívatta a király a cselédeket is, azok sem tudták kitalálni.

– Van-e valaki még az udvaromban? – rikkantott a király nagy mérgesen.

Éppen akkor jött haza a kondáslegény, terelgette be a kapun a kondát.

Fújta, fújogatta szépen szóló furulyáját, s táncoltak a disznók, hogy aki látta, meg nem állotta a kacagást.

– Állj meg, kondáslegény! – kiáltott rá a király. – Felelj arra, amit a leányom kérdez.

Megállott a legény, s kérdezte a királykisasszony:

– Na, hadd lám, tudod-e, miféle jegyeim vannak?

– Tudom, királykisasszony, a bal füled mögött van egy aranycsillag, a jobb füled mögött is egy aranycsillag, s a melleden egy hold.

– Ördögadta legénye – mondta a király -, ez ugyan jól eltalálta. Na, fiam, a szavamat még nem másolom, neked adom a leányomat.

Ott mindjárt megtartották a kézfogót, csaptak nagy vendégséget, de egyszer csak, a nagy vendégség alatt, eltűnik a kondáslegény. Keresik mindenfelé, tűvé teszik a palota minden zegét-zugát, s nem találták sehol.

Hej, volt nagy bánat, szomorúság! Sírt a királykisasszony, mert szó, ami szó, szerette a kondáslegényt. A király már nagy haragjában máshoz akarta adni a leányát, amikor végre jött a kondáslegény, de nem gyalog ám, hanem aranyos hintóban, s nem rongyos ruhában, hanem olyan aranyos, gyémántos gúnyában, hogy a napra lehetett nézni, de reá nem.

Bezzeg, hogy a nagy bánat nagy örömre változott. Hát még mikor megtudták, hogy a kondáslegény igazi királyfi! A király egyben neki adta nemcsak a leányát, de egész királyságát, s csaptak hetedhét országra szóló lakodalmat. Folyt a bor s a pálinka Boncidától Hencidáig, táncolt még a sánta koldus is. Lakodalom után a fiatal pár dióhéjba kerekedett, a Küküllőn leereszkedett.

Holnap legyenek a ti vendégetek.