Charlie Chaplin (1889-1977) filmszínész vitathatatlanul a legnagyobb történelmi személyiségek közé tartozik. Munkássága kitörölhetetlen nyomot hagyott az egyetemes emberi kultúrában. Fiatal, idős, gazdag vagy szegény, ahogy meglátja az általa megformált jellegzetes figurát a félreismerhetetlen bajusszal, kalappal és sétabottal, azonnal tudja kiről-miről van szó. Külseje egyfajta védjegye lett színészi tevékenységégnek. Poénjait, filmjeit (amelyeket gyakran ő maga írt és rendezett) lehet szeretni és nem szeretni, elkapcsolni a tévét, ha éppen róla van szó, de hogy mindenki azonnal felismeri a képernyőn, ha megjelenik, az biztos.

Ha valakinek, akkor neki tényleg nem volt könnyű gyerekkora. A történet már ott kezdődik, hogy hiteles dokumentumok nem is állnak rendelkezésre a születési körülményeit illetően. Annyi tűnik biztosnak, hogy Londonban született, de pontosan ismert adatok nincsenek például a városrészt illetően. Több feltételezés is van arra vonatkozóan, hogy ez miért alakult így. Annyi azonban bizonyos, hogy Charlie születése után nem sokkal az apja otthagyta a családot. Ennek következményeképpen anyja pszichésen és testileg is belebetegedett a dologba, és pszichiátriai otthonba került. Emiatt Charlie árvaházban töltötte gyermekkora nagy részét, és nehéz sorsú gyerekként nőtt fel. Színészi kvalitásai azonban a nehézségek ellenére is kiforrtak, és már tíz éves kora körül színtársulatok tagja volt. Fiatalon, egy ilyen közösség tagjaként érkezett Amerikába, ahol is nagyon gyorsan feltűnt tehetsége, egyedisége. Ennek köszönhetően egyre előnyösebb szerződéseket kínáltak neki, és jöttek a filmes lehetőségek is. Mindezek vége pedig világraszóló karrier, és mindannyiunk által jól ismert, egyedien megformált karakter lett.

Az ő élettörténete egy újabb jeles példája annak, hogy a kitartás, a pozitív gondolkodás, a harc és a munka fel nem adása bármilyen nehéz körülmények közül, akár a világsikerig juttathat bármelyikünket. Miénk a választás. Mindig van választás!

forrás: pinterest.com

Az alábbiakban Charlie Chaplin versét idézzük, amelyet 1959-ben, 70. születésnapja körül írt:

„Amikor szeretni kezdtem magam

Ami­kor elkezdtem szeretni önmagam, rájöt­tem, hogy a kín és az érzelmi szen­ve­dés csak arra figyel­mez­tet­, hogy saját iga­zam elle­nére élek.
Ma már ezt úgy isme­rem: HITELESSÉG.

Ami­kor sze­retni kezd­tem magam, rájöt­tem mennyire meg tud bán­tani vala­kit, ha a saját vágya­i­mat pró­bá­lom ráeről­te­tni erre a sze­mélyre, noha tudom, hogy sem az idő nem alkal­mas erre, sem a sze­mély nem áll készen rá, még akkor sem, ha ez a sze­mély én magam vagyok.
Ma ezt úgy hívom: TISZTELET.

Ami­kor sze­retni kezd­tem magam, abba­hagy­tam egy más­fajta élet utáni sóvá­rgást és végre meg­lát­tam, hogy min­den, ami körülvesz, arra hív engem, hogy növe­ked­jek.
Ma ezt úgy hívom: ÉRETTSÉG.

Ami­kor sze­retni kezd­tem magam, meg­ér­tet­tem, hogy min­den körül­mé­nyek között jó helyen– és idő­ben vagyok, és min­den épp a meg­fe­lelő pil­la­nat­ban tör­té­nik. Hogy nyu­godt lehes­sek.
Ma ezt úgy hívom MAGABIZTOSSÁG.

Ami­kor sze­retni kezd­tem magam, már nem rabol­tam a saját idő­met és nem ter­vez­get­tem hatal­mas fel­ada­to­kat a jövő­ben. Ma, amit teszek, az örömet és bol­dog­sá­got okoz; olyan dol­gok ezek, ami­ket sze­re­tek és amik fel­vil­la­nyoz­zák a szí­ve­met. Ezt a magam mód­ján és a saját rit­mu­som­ban teszem.
Ma ezt úgy hívom: EGYSZERŰSÉG.

Ami­kor sze­retni kezd­tem magam, meg­sza­ba­dí­tot­tam magam min­dentől, ami nem jó az egész­sé­gem­nek – étel, ember, dolog, hely­zet, vagy bármi, ami lehú­zott és magam­tól eltá­vo­lí­tott.
Elő­ször ezt a hoz­zá­ál­lá­so­mat egész­sé­ges ego­iz­mus­nak hív­tam.
Ma már tudom, hogy ez: ÉN-​​SZERETET.

Ami­kor sze­retni kezd­tem magam, már nem akar­tam, hogy min­dig nekem legyen iga­zam és innentől kezdve egyre keve­sebb­szer téved­tem.
Mára fel­fe­dez­tem, ez a: SZERÉNYSÉG.

Ami­kor sze­retni kezd­tem magam, abba­hagy­tam a múlt­ban élni és a jövőért aggódni. Most már csak a pil­la­nat­nak élek, ahol min­den tör­té­nik. Ma min­den nap élek, nap­ról napra,
és úgy hívom: BETELJESÜLÉS.

Ami­kor sze­retni kezd­tem magam, észre­vet­tem, hogy az elmém meg tud zavarni és beteggé is tehet. De amint össze­kö­töt­tem a szí­vem­mel, az elmém érté­kes szö­vet­sé­gessé vált.
Ma ezt a kap­cso­ló­dást úgy neve­zem: A SZÍV BÖLCSESSÉGE.

Nem kell többé fél­nünk az érvektől, a szem­be­sí­té­sektől, vagy más prob­lé­mák­tól önma­gunk­kal, vagy mások­kal kap­cso­lat­ban. Hisz még a csil­la­gok is össze­üt­köz­nek és az ütkö­zé­se­ik­ből új vilá­gok születnek.
Ma már tudom: EZ AZ ÉLET!”

Szijj Levente