A minap egy baráti, de igazság szerint testvéri beszélgetés alkalmával esett szó Be+ berkekben egy leendő szerzőtársról. Az új szerzőnk egy hölgy, aki súlyos mozgáskorlátozott, de tapasztalataink szerint szárnyaló írói tehetség. (Az ő személyéről egy másik írásunkban olvashattok.) Szóval, a beszélgetés közben eszembe jutott az én szememben rendkívüli jelentőséggel bíró, világhírű tudós.

 

Forrás: avilagtitkai.com

 

Ez az ember nem más, mint talán a földkerekség leghíresebb tolószékes mozgáskorlátozottja, Stephen Hawking elméleti fizikus, kozmológus. Számomra ő azért fontos, jelenség, mert jómagam érdeklődöm a csillagászat, az űrkutatás eredményei iránt. Nyilvánvalóan, „műkedvelőként” foglalkozom ezen tudományok eredményeivel. Amit viszont nagyjából, illetve majdnem, vagyis talán „kapizsgálok”, az éppen a feketelyukak közelében mérhető HAWKING SUGÁRZÁS jelensége (amelynek létezését éppen cikkünk főszereplőjéről neveztek el, elismervén a témában elért, mérföldkőnek minősülő kutatási eredményeit).

Valószínűleg, e sorok olvasásakor kevesek fejében nincs meg a professzor jellegzetes fizimiskája, és egyes televíziós ismeretterjesztő csatornákon hallható beszédszimulátoros hangja. Igen, beszédszimulátor. Ugyanis Hawking nem csak, hogy majdnem teljesen mozgásképtelen (kizárólag a szemeit, minimálisan a fejét és talán néhány ujját tudja mozgatni egy a központi idegrendszert támadó betegség, az ALS miatt), hanem meg is némult. Évekkel ez előtt, egy életmentő beavatkozás alkalmával gégemetszést hajtottak végre nála, és ennek következtében örök némaságra ítéltetett. Illetve, ítéltetett volna, ha Ő ebbe belenyugodott volna. De egyik hallgatója segítségével hozzá jutott a szemei és ujjai mozgására érzékeny, ultra speciális számítógéphez, amelynek köszönhetően a mai napig előadásokat tart korunk talán legnagyobb formátumú gondolkodója.

De mi köze van Hawkingnak a Be+ mondanivalójához? Miért is írunk most éppen róla?

Mielőtt erre a jogos, és nem kevésbé konkrét kérdésre rátérnénk, először is, szemezgessünk Stephen Hawking korántsem befejezett életművének eredményeiből.

A 75 éves zseni, jelenleg is tanít és kutat a cambridge-i egyetemen, mint professor emeritus (nyugállományú professzor, akit a korábbi intézménye eme cím adományozására érdemesnek tart). Kutatási területe a „Mindenség elmélete”, amely a részecskefizikát és a relativitáselméletet kívánja ötvözni (a nagyon-nagyon kicsit a nagyon-nagyon naggyal).

Pontosan milyen cím is az övé? Erre a kérdésre egyszerű a válasz. Hawking a cambridge-i matematika tanszék Lucas-professzora cím birtokosa. A címről annyit mindenképpen tudni érdemes, hogy egy bizonyos Sir Isaac Newton (1642-1727) is viselte korábban.

De a továbbiakban, cikkünk szempontjából nem érdemes folytatni Hawking tudományos és civil elismeréseit sorolni, mert napestig méltathatnánk kutatói munkásságával és a tudományos ismeretterjesztéssel kapcsolatos eredményeit, díjait, kitüntetéseit, elismeréseit. (Egyébként, saját tudományos díjat is alapított…)

Ehelyett lássunk, miért is lett, lehet Hawking életútja Be+ téma.

Azt hiszem, az a tény, hogy valaki teljesen lebénult testben élve, tökéletesen némán és gyógyíthatatlan betegségben szenvedve is oktat, publikál, már önmagában világszenzáció. Példaképpé teszi azt az embert, aki erre képes.

Azonban élete korábbi szakaszában a lángelme nem volt mindig ennyire motivált. Mikor közölték vele orvosai, hogy betegsége gyógyíthatatlan, és halálos kimenetelű egyszerre, akkor érthető módon elkezdett erre problémára beszűkülni gondolkodása. Elkeseredett, és kutatói munkáját is hanyagolni kezdte. Pusztán néhány évet jósoltak neki orvosai a diagnózis ismeretében. Azonban Hawking ezt másként gondolta.

Betegsége éppen rosszabbodó periódusában kórházba került. A sors úgy hozta, hogy egy leukémiás gyermek került mellé a kórteremben ahol ápolták, aki a szeme láttára halt meg. Egyrészt ez az élmény hozta meg Hawking számára a nézőpontváltást. Rádöbbent, hogy még az övénél is van rosszabb állapot, és ő még örülhet, hogy egyáltalán él. Másrészt, egy álom, amelyben saját kivégzését élte át. Úgy gondolta, hogy ha az álmában reá kirótt halálbüntetés helyett kegyelmet kapna, akkor kötelessége volna valami hasznossal meghálálni az amnesztiát.

Ma már tény, hogy évtizedekkel túlélte azt az időt, amit az orvosai jósoltak neki. Mindezt az akaratával, eltökéltségével érte el. Tulajdonképpen, így döntött, és kész!

Mi, akik nagyjából egészségesek vagyunk, küzdünk ugyan kisebb-nagyobb nehézségekkel a mindennapokban, de legalább a saját lábunkon járunk, nem vagyunk minden testi funkciónk tekintetében mások segítségére utalva, Steven Hawking példájából igazán okulhatunk. Hagyjuk most a fizikát és a relativitáselméletet, hiszen nem lehetünk mindannyian hozzá fogható intellektuális fenoménok.

Ha csak az embert nézzük, akkor láthatunk egy kortárs személyt, akit orvosai a betegsége okán „halálra ítéltek”. Látunk egy embert, aki minden tekintetben kiszolgáltatott az ápolószemélyzetnek, akit etetni, itatni, pelenkázni kell, naponta többször. De ő, fittyet hányva minden előzetes jóslatra, fittyet hányva a betegsége okozta kiszolgáltatottságra, úgy döntött, hogy élni fog. Úgy döntött, hogy dolgozni fog. Úgy döntött, hogy teljes életet fog élni. Ennek a döntésének eredményeként tisztelhetjük ma őbenne a világ leghíresebb embereinek egyikét.

Pusztán, a döntése miatt. Azt javaslom mindnyájunknak, gondolkodjunk el kicsit Stephen Hawking példáján.

Vajon van választásunk a legkilátástalanabb helyzetekben is? Dönthetünk másképpen ahhoz képest, mint amit a Sors látszólag egyedi lehetőségként felajánl számunkra?

 

Forrás: hungariangeographic.blog.hu

 

„Még az eleve elrendeltetés hívei is, akik azt állítják, hogy semmit sem tehetünk ellene, szétnéznek, mielőtt átmennek az úttesten.”

/Stephen Hawking/

Szerző: Szijj Levente