Üljünk le, és gondoljuk át, hogy telik egy napunk. Vegyük sorra, milyen a reggelünk, a munkával töltött időnk, és hogy néz ki az esténk. Van időnk otthon reggelizni, nyugalomban ebédelni, sétálni vagy inkább a kapkodás, a futás a busz után, és a többnyire robotpilóta üzemmódban végzett feladatok jellemzik a mindennapokat? Ha az utóbbi, akkor itt az ideje lassítani. Ezt mondja ugyanis a slow mozgalom, mi pedig teljes mértékben egyetértünk ezzel a filozófiával!

Talán senkinek sem okoz meglepetést, ha azt mondjuk, az emberek többsége egész napos rohanásban él. Reggel kiugrik az ágyból, és már indul is a pörgés. Kávé, reggeli – ha erre egyáltalán jut idő otthon -, majd jön az emailek, a friss hírek és a Facebookon, Instán való böngészés. Tulajdonképpen már itt elveszítjük a fonalat, hiszen ahelyett, hogy kizárólag azzal foglalkoznánk, amit éppen teszünk, mondjuk, csak úgy, magában élveznénk a reggeli kávét– még ha ez csupán pár perc is –, mi már azon gondolkodunk, milyen feladatok várnak ránk a nap folyamán, mit fogunk csinálni nyolc órával később, és ezzel akarva, akaratlanul magunkra pakolunk egy adag stresszt is. A munkaszokásainkat, a túlórát pedig nem is említettük, pedig nem kevés veszélyt jelent számunkra, ha nem csökkentünk egy kicsit a tempón!

Erre hívja fel a figyelmünket a slow mozgalom, melynek gyökerei 1986-ig nyúlnak vissza, amikor Carlo Petrini, olasz gourme-ként tiltakozott az ellen, hogy a római spanyol lépcsőnél új gyorsétterem nyíljon. Nem sokra rá már meg is született Párizsban a slow food alapdokumentuma a műanyag alapanyagok és a gyorséttermek ellen. A kezdetekben csupán az étkezés, a slow food volt a mozgalom középpontjában, innen is ered az elnevezés, azaz a fast (food) ellen lépett fel, mára viszont az élet minden területére kiterjed. Így beszélhetünk slow utazásról, slow médiafogyasztásról, slow gyereknevelésről, sőt még slow dizájnról és slow sexről is.

Bármelyik területről is legyen szó, a lényeg a lassítás, hogy a cél helyett inkább az útra koncentráljunk. Séta közben fordítsunk figyelmet a környezetünkre. Engedjük el a kavargó gondolatokat és hagyjuk, hogy a testünk mellett az elménk is ott legyen velünk. Nézelődjünk, fedezzük fel jobban az utcát, ahol nap, mint nap végigsétálunk, vagy a megszokott buszozás és autózás helyett válasszuk néha a biciklit. Az intim pillanatokban is legyünk jelen. Azaz engedjük el a „kötelező befejezést”, helyette élvezzük az előjátékot, a lassúbb mozdulatokat, tanuljunk meg figyelni és odafigyelni a másik reakcióira.

Ha szeretnénk változtatni, kezdjük apró lépésekkel. Gondoljuk át mi az, amire már nincs szükségünk, ami felesleges és azt engedjük el. Helyette iktassunk be olyan apró rituálékat, melyek tudatosabbá tesznek minket – a napi 5-10 perc meditáció például remek kezdés – és figyeljük meg, mennyiben változtatják meg ezek a napjainkat. Esélyes, hogy aki belevág, hamarosan a „slow oldalon” találhatja magát, és ez jól is van így, hiszen egyre igazabbnak bizonyul a mondás, miszerint: Lassan jársz, tovább érsz!